Nappali

Charlie and Hermione

A mugli eszközök azon kívül, hogy lassúak, veszélyesek is. Bűntények történnek mindenhol, hiszen halálfalók járnak a muglivárosokban, hogy lássák, hol tudnak egy kis galibát okozni és, ha meglátnának engem, egyből tudnák ki vagyok, hiszen nyilván vagyok tartva, mint sárvérű.
Eléggé vacak érzés, hogy csupán a származásom miatt vagyok így elítélve, majdhogy nem halálra ítélve. Mégsem szégyellem. A szüleim a világon a legjobb emberek, akiket ismerek és ők elfogadnak engem úgy, ahogy vagyok. Meg sem fordult a fejemben, hogy őket hibáztassam a származásom és a társadalmi súlyos alárendeltségem miatt. Nem erről senki nem tehet.
Számba vettem az összes utazásra használható járművet, közlekedési módot és elég kevés közül volt lehetőségem válogatni. A hoppanálás természetesen egyből ki volt zárva, hiszen nem vagyok elég erős és tanult az ilyen hirtelen helyváltoztatáshoz. A zsupszkulcs és hophálózat használat is egyből ugrott, hiszen azokat a minisztériumban ellenőrzik. Idegesített az egész dolog a minisztériummal. Én mindig is hittem és rábíztam magam az ilyen felső intézményekre, akiknek volt kellő hatalmuk, erejük, biztonságos helyzetük és nyomaszt, hogy már nem tudok biztosan az ilyen hatóságokhoz fordulni. Nekik lenne a z a dolguk, hogy segítsenek rajtam és legyőzzék, elhárítsák az akadályokat, amik az ők felállított társadalomban, világban vannak. Koordinálniuk, békíteniük és kordában kéne tartaniuk, hogy ilyen ne fordulhasson elő. Az embernek nem kéne félve az utcára lépnie és még az alapvetően a hatalom házaként magasodó Mágiaügyi Minisztériumra is úgy néznie, mint a nagyképű, keserű sorsú elnyomottakra, akiket titokban ostromolnak a sötét oldal hatalmasabb, erősebb személyei. Nagyon súlyos a helyzet. És senki nem tesz semmit odafent a minisztériumban.
Szerencsére jó pár embernek nem tetszett, hogy egy bukás szélén álló felső intézményre vagyunk utalva és külön hadseregetalapított. Dumbledore a körülötte lévő bizalmasait gyűjtögette össze és kémkedésre, toborzásra, egymás védelmezésére buzdította őket. Ugyanez történt a seregben is, amit mi alapítottunk, Harry, Ron és én. Csupa Roxfortos diák tartozik ide, akik meg akarják védeni magukat, de nem tudják, hogy és mi ellen. Sok minden kapcsolt össze bennünket. A tudat, hogy valami borzalom előtt állunk, a félelem érzése, a közös sors, hogy talán mind halálra vagyunk ítélve és az akarat, hogy tegyünk valamit.
Egy hetet a nyári szünetből a Weasley családnál készültem tölteni, hiszen a barátaim és a varázsvilág közelsége is hiányzott. Hiába tartom magamnál nyáron a pálcámat, a sok tankönyvemet és mágikus felszerelésemet, ha ezek közül alig használhatok valamit ott a nyílt londoni kertvárosban.
Seprűvel jöttem az Odúba és egész úton görcsbe rándult hassal néztem körbe és a hátam mögé, féltem, hogy követ valaki. Végül épen megérkeztem és szinte azonnal bevonultam a védelmet nyújtó Weasley házba.
Még csak most pirkadt szóval az egész házban csönd és nyugalom volt. Nem hallatszott semmi pukkanás vagy egyéb zaj az ikrek szobájából. Mrs Weasley sem kiabált fel mérgesen nekik, hogy fejezzék be és Mr Weasley részletes beszámolóit sem lehet hallani a munkájáról.
Bementem a nappaliba és fáradtan belesüppedtem a kanapéba. Korán keltem, hogy ideérjek reggelre és az utazás is kimerített. Utálok seprűn ülni...